Információk, érdekességek

Foglalkoznunk kell a férfimeddőséggel is!

2018. július 29.

Talán ön sem gondolta volna, de a férfiak körében ugyanolyan arányú a meddőséggel kapcsolatos problémák előfordulása, mint a nők esetében.

A bevett gyakorlat szerint ha nem jön a baba, akkor a nőnek kell orvoshoz mennie. Ugye ismerősen hangzik? Ebből a szemszögből mintha csak a nőn múlna, hogy sikeres lesz-e a megtermékenyítés. Pedig a gyermekáldás elmaradásánál a férfiak egészsége és szokásai is erősen  latba esnek, vagyis ezekkel is mindenképpen foglalkozni kell .

Mindkét fél kivizsgálása fontos!

Ma a meddőség sajnos a világon minden negyedik párt érinti – tájékoztat Ratkó Tünde szülésznő. Ez hazánkban sincsen másképpen, azonban egy igen nagy tévhit makacsul tartja magát, főleg a férfiak körében. Ez pedig nem más, mint hogy a meddőség a nők betegsége. Ez a vélekedés azonban nem felel meg a valóságnak:  felmérések szerint a meddőség oka 40%-ban a nőknél, 40%-ban a férfiaknál keresendő, és 20%-ban egyéb tényezőkre vezethető vissza. Az erősebbik nem azonban ezt a problémát csak igen ritkán hajlandó elismerni vagy komolyan venni. Fontos azonban kiemelni, hogy a meddőségi kivizsgálás mindkét nemet érinti, vagyis egyaránt időt kell szánni a férfiak és a nők kivizsgálására is.

A férfimeddőség lehetséges okai

Ahogyan a nők esetében, a férfiaknál is erősen befolyásoló tényezők lehetnek az esetleges betegségek, a fel nem térképezett genetikai tényezők a meddőség jelenlétében. Ez pedig azt jelenti, hogy amennyiben a baba nem fogan meg egy év próbálkozás után sem, akkor a férfi kivizsgálását sem lehet elhanyagolni.Mi több, sokszor érdemes azonnal elkezdeni, párhuzamosan a hölgyek vizsgálatával.


A szexuális vágy gyilkosai

2018. július 22.

A férfiak többségének a nők ittassága, a nem tiszta fehérnemű és a passzivitás hatására megy el a kedve a leginkább a szextől, a nők nagy részének a partner lábszaga, passzivitása és a hátszőrzete miatt.

1. számú vágygyilkos: az alkohol

A húsz és negyven év közötti szexre kész német férfiak számára az a leginkább lelohasztó élmény, ha a partnerük be van rúgva. A megkérdezettek jóval több mint fele - pontosan 57 százaléka nyilatkozott így legalábbis.

2. számú vágygyilkos: a nem tiszta fehérnemű

Amennyiben nem elég tiszta fehérneműt visel a nő, a férfiak 56 százalékának megy el a kedve a lepedőakrobatikától.

3. számú vágygyilkos: a passzivitás

A férfiak 51 százalékának az veszi el a kedvét, ha a szeretőjük passzív.


Életközépi válság, avagy a romba dőlt álomvár

2018. július 21.

A pánik oldását szolgáló alkoholizálás, az elhamarkodott döntések később sokszorosan megbosszulják magukat…

A férfiak nem tudják, hogy bizony, ők is ‘klimaxolnak’, még ha más módon is mint a nők. A rettegés, annak az érzése, hogy az épített birodalom mint kártyavár omolhat össze, valamint a kiégés érzése biztos jele az életközépi válságnak, és érzelmileg hasonlóképp megterhelő, mint a nőknél többek közt a nőiességük hanyatlása miatt megélt aggodalom. A pszichés problémák ebben az időszakban mindkét nemnél gyakoriak,  de a nőknél  a menopauza, mely során szinte ‘megbolondulnak a hormonok’, fizikailag is kifejezetten megterhelő időszakot jelent. Nem ritkán fordulnak elő náluk elő pszichoszomatikus tünetek is, ami mögött viszont legtöbbször az orvos semmilyen betegséget nem talál. 

Vannak hirtelen jövő, váratlan válsághelyzetek az életben, amelyek a vis major kategóriába tartoznak, és nem lehet rá felkészülni, bár felvértezett lélekkel és biztos családi háttérrel azokat is könnyebb átvészelni. Azonban az életkori krízisek, mint például a serdülőkor, a családalapítás, a gyermekszületés, a klimax, és fő témánk, az élet közepi válság is nagy biztonsággal bejósolható életesemény, amelyet nem kerülhetünk ki. Azonban a krízis mindig fordulópontot is jelent. Olyan feszült, fájdalmas állapotot, amely magában hordozza a pozitív és a negatív irányba történő változás lehetőségét egyaránt. 

A ‘borítás’ ilyenkor gyógyírnak tűnhet a problémákra

A legnagyobb és legégetőbb problémát az élet közepén az jelenti, hogy el kell döntenünk, hogy a hátralévő időnkben mihez kezdjünk magunkkal. Ekkor tesszük mérlegre eddigi életünket, ekkor kerülhet sor az őszinte szembenézésre eddigi életünkkel, valamint  az életidő szabott voltára való eszmélésre. Ekkor kezd el bennünket marcangolni a kérdés, hogy ha eltávozunk az élők sorából, hagyunk-e nyomot magunk után a világban, büszkék lehetnek-e ránk a gyermekeink, leszármazottaink.


Beléd fojtották a szót? A szorongás oldható!

2018. július 19.

A félelem egy anyagba zárt érzelem. Az az állapot, amikor a sokféle bennem rejlő tehetséget, szeretetet elfojtom. Miért? Mert amikor gyerekkorban meg akarom élni, nincs rá válasz. Elutasítanak vagy nem vesznek róla tudomást. És "leszoktatom" magam róla. Azt gondolom gyerekként, hogy "nem jó" ez a megélésem. Hiszen a szülők a példaképek, ők csinálják jól.  

Amikor felnőttként önmagunkat szeretnénk megélni, a testben már fut a program, hogy "nem lehet". A kettő konfliktusa a szorongás. Amikor akarsz vmit, de mégsem indulsz el. A jelenben kereshetsz magyarázatokat, hogy miért... de a gyökere a "nem lehet" bevésődés. 
 
Ez nem a szülők hibája. Ez a társadalmi változások következménye. Egyrészt a sok impulzus és teljesítmény ránk nehezedő nyomása, melyek elviszik a figyelmünket önmagunkról. A szüleinknek is nehéz volt. Szerencsés vagy, ha felnőtt korodra még nem felejtetted el a gyerekkori álmaidat. Persze ha nem emlékszel, akkor is ott van, csak elő kell keresni. 
 
Amikor a szorongás vagy a pánikroham tüneteit észleled, a tested "keresi önmagát". Egy belső harc dúl benned a gyerekkori elfojtott érzéseid és a jelenbeni vágyaid között. 
 
Ha úgy éled meg, hogy minden rendben van az életedben, és mégis rosszul vagy, akkor is ez a folyamat zajlik benned, csak mélyebben van.

Mellkasi fájdalom? Ezek a szükséges vizsgálatok!

2018. július 10.

Szorító, szúró vagy bizonytalan fájdalom a mellkasban? Számos betegségre utalhat az ilyen jellegű tünet, amelynek kivizsgálási lehetőségeiről Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa beszélt.

Sokan akkor tapasztalják a szorító mellkasi fájdalmat, ha terhelik magukat, majd mivel pihenésre elmúlik a kényelmetlenség, legyintenek rá. Holott ez a tünet akár szívkoszorúér szűkületre is utalhat, így mindenképpen érdemes kivizsgáltatni. Ha beteg nyugalomban vagy a terhelés megszűnése után is tartós vagy fokozódó fájdalmat  érez a szegycsont környékén, amelyet verejtékezés és más vegetatív tünetek (például hányinger, légszomj, gyors, szabálytalan pulzus) kísérnek, akkor mentőt kell hívni! A vizsgálatok során kiderülhet, valóban szívbetegségről van-e szó, vagy akár egy tüdő- vagy mellhártyagyulladás, esetleg pánikbetegség okozta-e a tüneteket. Amennyiben az előbbiről van szó, a gyors beavatkozással és kezeléssel megelőzhetők lehetnek a szövődmények.

Sokkal gyakoribb, hogy a mellkasi fájdalom nem ennyire kifejezett, inkább csak bizonytalan érzésként jelentkezik. Ennek hátterében számos ok meghúzódhat, a refuxtól kezdve, az asztmán keresztül a bordaporc gyulladásig. Mivel azonban szív- és érrendszeri betegség is okozhat ilyen tünetet, a panasz ismétlődésekor indokolt a kardiológus szakorvosi kivizsgálás.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...899091...241