Információk, érdekességek

Nyugdíj: menjek vagy maradjak?

2009. szeptember 06.

Év végéig döntehetik el az 52 évnél idõsebbek, hogy visszatérnek vagy sem a tb nyugdíjrendszerébe.

 

 

A pénztártagok és a költségvetés jól, a nyugdíjpénztárak viszont rosszul járhatnak; a magánnyugdíjpénztári tagok egy része ugyanis december 31-ig visszaléphet a társadalombiztosítási (tb) nyugdíjrendszerbe. Azok dönthetnek így, akik 2008. december 31-éig betöltötték 52. életévüket, vagyis 1956-ban, illetve korábban születtek, és önként, nem pályakezdõként lettek pénztári tagok. A törvény lehetõséget ad arra is, hogy a pénztári szolgáltatás mellett már öregségi nyugdíjban részesülõk év végéig szintén kérhessék tb-ellátásuk összegének módosítását, a pénztártagság figyelmen kívül hagyásával.


Épülhet a Science Building

2009. szeptember 03.

Az egyetemi szívcentrummal szemközti területen felépülõ centrum 200 munkahelyet, azon belül 40 kutatói állást teremt.

 

 

Elhelyezték a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hét milliárd forintból, 2011-re felépülõ természettudományi kutatóközpontjának alapkövét. Mint arról a Weborvos már beszámolt, a program elindulásával a biotudomány, a környezettudomány és az információtechnológia területén mûködõ, minden tekintetben korszerû kutatóközpontot jön létre Pécsett.


Létszámstop nehezíti a parlagfû-írtást?

2009. szeptember 01.

Mentesíteni kellene a létszámstop alól a parlagfû-mentesítésen dolgozó szakembereket.

 

 

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) arra kéri a kormányfõt a kétmillió allergiás érdekében, hogy a közigazgatásban bevezetett létszámstopot oldja fel a parlagfû-mentesítésben résztvevõkre vonatkozóan, elsõsorban a földhivataloknál és a növényvédelmi hatóságoknál - közölte Rétvári Bence kereszténydemokrata országgyûlési képviselõ.


Kivételes emelés és egyszeri segély nyugdíjasoknak

2009. augusztus 31.

Emelkedtek a jövedelemhatárok, és az egyszeri segélyként kérelmezhetõ összeg is.

 

 

Módosította a kormány a nyugdíjasok részére nyújtható méltányossági nyugdíjemelés és egyszeri segély engedélyezésének feltételeit, a nyugdíjasok számára a kivételes méltányosságból odaítélhetõ egyszeri segélynél és a méltányossági nyugdíjemelésnél a jövedelmi határ és az egyszeri segély összege a nem nyugdíjasokra vonatkozó ún. krízistámogatáshoz közelít - tájékoztat az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság.


Közeledik az iskolakezdés! Ön mennyit költ majd?

2009. augusztus 25.

Egy frissen közzétett közvélemény-kutatás eredményei szerint kevesebbet terveznek költeni az amerikai szülõk az iskolakezdésre.

 

 

Az iskoláskorú gyerekek szülei elsõsorban a diszkont áruházakat tervezik felkeresni, hogy olcsóbban megússzák a ruhák, írószerek és hátizsákok beszerzését. Spórolási szándékukat pedig a nehezebb gazdasági körülményekkel magyarázzák.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...111112113...169