


Információk, érdekességek
Alattomos gyilkos - a szén-monoxid mérgezésről
2014. október 13.
Bár a hivatalos fűtésszezon még csak most kezdődik, máris megtörtént az első idei haláleset, amely a szén-monoxid mérgezés következtében következett be: Csepelen két felnőtt életét követelte a mérges gáz. Figyeljünk oda a megelőzésre, és legyünk tisztában vele, mik a lehetőségek, ha már megtörtént a baj!
A fűtési szezon beköszöntével minden évben több tucat ember esik áldozatul szén-monoxid mérgezésnek. Egy helytelenül működtetett fűtőkészülék, vízmelegítő, egy elzáródott, sérült kémény, hibás gáztűzhely, kandalló, hősugárzó komoly rosszullétet, akár halált is okozhat. Azokban a lakásokban, ahol kályhával, régebbi típusú kazánnal, vagy konvektorral fűtenek, fokozottan fennáll a szén-monoxidmérgezés lehetősége.
A szén-monoxid mérgezés tünetei nehezen észlelhetők
Mivel a szén-monoxid színtelen, szagtalan, így a veszélyeztetettek sokszor nem észlelik, hogy baj van. A mérgezést kezdetben kábultság, fejfájás, fülzúgás, szédülés, émelygés, hányinger, gyengeség, a bőr kipirulása jelzi, ami még nem feltétlenül ad okot a gyanakvásra. Az idő múlásával azonban izomgörcsök, hányás, bénulás, majd a legsúlyosabb esetekben eszméletvesztés és fulladásos halál lép fel.
Szén-monoxid érzékelő berendezés nélkül általában csak a végső stádiumban tűnik fel, hogy valami nincs rendben, de ekkor már megindult a mérgezés folyamata, és képtelenek cselekedni.
Ha baj van, a 112-t kell hívni!
2014. október 05.
Már több mint 2,5 millió hívást fogadtak az országos hívásfogadó központok.
Idén májusban indultak a hívások előszűrését biztosító országos hívásfogadó központok. Ez idő alatt több mint 2,5 millió hívás érkezett a miskolci és szombathelyi központokba, melyeknek 80%-a beavatkozást nem igénylő, fals hívás volt. A 112-es segélyhívószám népszerűsítése és a fals hívások számának csökkentése kiemelt cél, így az egységes segélyhívó rendszert megvalósító projekt szeptemberben edukációs kampányba kezdett.
Egész Európában a 112-t kell tárcsázni, ha veszély van
A 112 egy egységes európai segélyhívószám, ami ingyenesen hívható mind vezetékes, mind mobiltelefonról bárhol az Európai Unióban, sőt szinte az egész kontinensen. 1991 óta használják az Európai Unió tagállamaiban, ahol vész esetére így elég egyetlen számot megjegyezni.
Fontos a téli szellőztetés
2014. október 04.
A levegő minősége egyenes arányban áll életminőségünkkel: az áporodott beltéri levegő fizikai és pszichés betegségekhez, fokozott teljesítménycsökkenéshez vezethet. Tehát télen is fontos a gyors, de alapos szellőztetés.
Dúll Andrea környezetpszichológus a megfelelő és rendszeres szellőztetés fontossága kapcsán elmondta: „A friss levegő minden zárt térben (lakás, iroda, üzlethelyiség stb.) és minden évszakban fontos, környezetpszichológiai szempontból is.
Az élettani adatok: a szervezet, az agy jobb oxigénellátása, a jobb alvásminőségmellett érdemes kiemelni az általános lelkiállapotra gyakorolt hatásokat is.
A környezetpszichológiában – ami a fizikai környezet és a lélektani működések összefüggéseit vizsgálja – jól ismert, hogy az ún. ambiens (körülvevő, nehezen tudatosuló) hatások egy része éppen a levegőben áramló részecskék, ionok útján jut el az idegrendszerhez. Az áporodott levegő vagy a nem kielégítően karbantartott mesterséges szellőztetőrendszerek által a levegőbe juttatott káros anyagok számos, a közérzetre ható kellemetlenség, tünet (rossz hangulat, idegesség, lelassult pszichés tempó) hátterében állhatnak. A megfelelő szellőzés eredményeként a térhasználók hangulata jobb lehet, mentális működésük optimálissá válhat.”
Itt a hideg: ellenőriztessük a fűtőberendezéseinket!
2014. október 04.
A fűtési szezon közeledtével érdemes ellenőriztetni a tüzelő- és fűtőberendezéseket, a kéményeket és a szén-monoxid-érzékelőt, mert így megelőzhetők a minden évben halálos áldozatokat követelő balesetek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Tűzmegelőzési Bizottság.
Fontos a szezon előtti ellenőrzés
A közleményben figyelmeztettek: a tüzelő- és fűtőberendezések, az égéstermék-elvezető és szagelszívó rendszerek meghibásodása, valamint a helytelen műszaki megoldások tüzet, robbanást, füstmérgezést vagy szén-monoxid-mérgezést okozhatnak.
Emiatt érdemes ellenőriztetni ezeket a berendezéseket még a fűtési szezon kezdete előtt.
A szén-monoxid nagyon veszélyes
A szén-monoxid veszélyessége abban rejlik, hogy színtelen, szagtalan és szervezetre gyakorolt hatásai - rosszullét, szédülés, hányinger, fáradtság - könnyen összetéveszthetőek más betegségek tüneteivel.
Keveset tudnak a fesztiválozók a nemi betegségekről
2014. szeptember 26.
Független orvosok csoportja arra a következtetésre jutott, hogy felelőtlenek a fesztivállátogatók. A legnépszerűbb hazai fesztiválokon (VOLT Fesztivál, Balaton Sound és Művészetek Völgye) a nemi úton terjedő fertőzésekről kérdezték a résztvevőket. A témában készített kérdőíves kutatás során kiderült, hogy a fesztivállátogatók 45 százaléka egyáltalán nem használ óvszert a szexuális együttlétek alkalmával.
A Körúti Orvosi Centrum önkéntes orvosai a szexuális úton terjedő betegségekre hívták fel a figyelmet a nyár folyamán. A kérdőíves kutatás során a fesztivállátogatókat a szexuális védekezési szokásaikról is megkérdezték. A válaszadók 45 százaléka egyáltalán nem használ óvszert szexuális együttlétkor, derült ki. A kutatás során a megkérdezettek 26 százaléka úgy nyilatkozott, hogy soha nem használ óvszert, mert monogám. 19 százalék azért mellőzi az óvszert, mert fogamzásgátlóval védekezik. A szexuális úton terjedő betegségeknek azonban így is kiteszik magukat. Akik átestek már szexuális úton terjedő betegségen, azok harmada monogámia esetén nem használ óvszert – mutatott rá a kutatás.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...636465...170