


Információk, érdekességek
Mit tegyünk, ha fehérköpeny-fóbiás a gyerek?
2019. augusztus 04.
A cikksorozat első részében arról számoltunk be, hogy néha bizony egy pár éves gyerek nem kis fejtörést tud okozni a felnőttnek, amikor a szupermarket közepén „csokiért üvölt”. Jelen cikkben azt vennénk sorra gyakorlati szempontból, hogy mit csináljon a szülő, ha orvoshoz kell vinni a gyereket, és vajon minden gyerek fél-e az orvostól.
Ha a félelem fogalmát kellene meghatároznom, akkor azt mondanám, hogy olyan érzés, sőt lehangoló, nyomasztó érzés, amelyet akkor élünk meg, ha fenyegetve érezzük magunkat. Tehát egy külső veszélyre vagy akár fájdalomra adott válasz.
A pszichológusok a félelmet olyan alapérzelmek közé sorolják, mint például az öröm, szomorúság és a harag. Mielőtt tovább értelmezném a félelem fogalmát és annak jelentőségét, szeretném hangsúlyozni, hogy a félelem nem egyenlő a szorongással. ezek nagyon gyakran a hétköznapi szóhasználatban összemosódnak, de ki kell mondani, hogy az elnagyolt szóhasználat még szakmai körökben is felbukkan. Részben ez annak is köszönhető, hogy nehéz meghatá- rozni az átmenetet.
Sok hasonlóság érhető tetten, de gyakran az általánosítás terméke, vagyis az emberek nem tudatosan, saját maguk egyszerűsítenek le fogalmakat az érthetőség, megfoghatóság érdekében. Ennek értelmében egy gyerek vagy egy felnőtt a legtöbb esetben fél az orvostól, tart a helyzettől, ami csak ritkábban fordul át szorongásba.
Az orvostól való félelem annyira gyakori, hogy már külön neve is van: fehérköpeny-fóbia. Már azt is kimutatták, hogy sok embernek az orvos látványától, jelenlététől is megemelkedik a vérnyomása, még akkor is, ha ő maga egyáltalán nem érzi izgatottnak, idegesnek magát.
Legyünk óvatosak, ha a babát napra visszük!
2019. július 31.
A csecsemők és kisgyermekek bőre sokban eltér a felnőttekétől. A csecsemőknek rosszabb a hőleadásuk, kevésbé tudnak párologtatni, azaz izzadni, ezért könnyebben kapnak hőgutát, ill. alakul ki náluk hőpangás a nagy melegben.
A nap káros hatásainak sorában a harmadik, amely már nagyobb gyermekeknél fordul elő, a napszúrás. Ez lázzal, fejfájással, fénykerüléssel, súlyosabb esetben hányással, eszméletvesztéssel, görcsökkel jár. Oka a zárt koponyán belül, a hő hatására megnövekedett agynyomás.
A nagy meleg hatására szervezetünk sok folyadékot és ásványi anyagot veszít. Ez is súlyosabb lehet a kisebbeknél és hamarabb alakulhatnak ki a következményes tünetek. Gyakran észlelhető kisebb-nagyobb testhőmérséklet-emelkedés is.
Napvédelem
Természetesen az elsődleges a közvetlen napsugárzás elkerülése, elsősorban a legveszélyesebb déli órákban. 11 és 15 óra között ne menjük napra, ne napozzunk. A csecsemőket azonban soha ne tegyük ki a napra, csak az árnyékba. De még ekkor is kenjük be testüket magas (20 feletti, de inkább 30-as) faktorszámú naptejjel. És soha ne hagyjuk a fejecskéjüket szabadon.
A magas faktorszámú naptej használata javasolt a nagyobb gyermekek esetében is, sőt a felnőtteknél is érdemes ezt alkalmazni. Érdemes olyan jó minőségű készítményt keresni, amely megfelelő védőhatás mellett lehetővé teszi a bőr barnulását, azaz a bőrfesték mennyiségének emelkedését.
Szabadidőt a mamának is!
2019. július 18.
A mamák az év minden napján azon fáradoznak, hogy családjuknak megteremtsék a boldogságot. Mindezt sokszor erejükön felül, saját igényeik háttérbe szorításával teszik. Ám a heroikus küzdelemnek csak addig van értelme, amíg az édesanyák nem érzik magukat áldozatnak. Egy boldog családhoz boldog anyuka is kell.
Senki sem érzi magát olyan közel a gyermekéhez, mint a tulajdon édesanyja. De csakis mi vagyunk azok, akiknek éjjel-nappal a gyermekkel kell foglalkoznia? Biztosan nincs így rendjén, noha mindannyian tudjuk, ezt jóval könnyebb mondani, mint kivitelezni. Mit tehetnek a családtagok – elsősorban az édesapák – azért, hogy levegyenek a terhekből, és mit tehetünk mi, édesanyák, akik sokszor észrevétlenül vállalunk magunkra olyan feladatokat, amiket a család más tagja is el tud végezni?
Már a terhesség idején is szinte minden gondolatunk a pocakunkban lévő jövevény körül forog. Amikor szülés után először érezhetjük igazán közelünkben, először hallhatjuk lélegzetét, akkor hatódunk meg igazán a kiszolgáltatottságán. Úgy érezzük, felelősséggel tartozunk, mert még mindig magunkban hordozzuk az önzetlen nő képét, aki csak azért van, hogy egyetlenének a lehető legjobb legyen. Az első hónapokban – a természettől fogva – az újszülött csakugyan nem tud létezni anya nélkül. Azonban ez még korántsem jelenti azt, hogy mások – elsősorban az édesapák – nem tudnának itt vagy ott besegíteni az anyukának.
Az olyan férfiak, akik örömmel várják gyermekük születését, nagyon is képesek eddigi életüket az apróság és a kismama igényei szerint átrendezni. Sok apuka vesz ki szabadságot, amikor megszületik a baba, hogy felesége segítségére legyen. Csakhogy ezután könyörtelenül beköszöntenek a szürke hétköznapok, és ez nem tesz éppen jót a családi idillnek.
A férj reggel elrohan a munkába, délután kimerülten hazaérkezik. Minél jobban befogják a munkahelyén, annál kevésbé veszi ki a részét a házimunkából. Legalábbis ez a kevésbé meglepő eredmény derül ki egy 1995-ben, a családok körében végzett felmérésből. A kutatás azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy az apukák hozzáállása az otthoni teendőkhöz nagyban függ az édesanya magatartásától.
Terhesen mozgás = csavarodó köldökzsinór?
2019. július 16.

A mozgásról
A mozgás, vagyis a rendszeres sport (séta, túrázás, futás, vagy bármilyen más sporttevékenység) hozzátartozik, illetve alapfeltétele az egészség megőrzésének. Ez igaz a mindennapokban, és igaz akkor is, amikor a nő várandós, babát tervez, szoptat, vagy éppen már van gyermeke. A mozgás – természetesen ésszerű keretek között – nem hogy nem okoz bajt, hanem kifejezetten jót is tesz, még a várandós kismamáknak is!
Fontos azonban tisztázni azt, hogy mit is értünk normál keretek között. Azok a nők, akik rendszeresen sportoltak a terhesség előtt, nem kell, hogy lemondjanak a mozgásról. A futás, az úszás, a vívás és hasonlók is teljesen biztonságosan űzhetőek várandósan is. persze a maraton lefutását nem ekkorra kell időzíteni, de a rendszeres edzés tartható, figyelembe véve a teherbírást, és nem megerőltetve a kismamát. Egyes sportok csak azért ellenjavalltak, mert nagy a sérülés veszélye a magzatra nézve. Ilyen a kézilabda, a súlyemelés, a birkózás, stb. Ezekben az esetekben a fizikai sérülések kockázata igen nagy, vagyis várandósan nem jó űzni őket (a súlyemelés különösen tabu).
Most is elkezdhetem?
Azok a kismamák, akik a terhesség előtt nem mozogtak, sokszor nem mernek sportba kezdeni várandósan. Pedig lehet, csupán szem előtt kell tartani, hogy most nem szabad nagyon megerőltetni magunkat. Ha eddig sohasem futottunk, vagy régen nem űzzük ezt a tevékenységet, akkor inkább a nagyobb séták mellett tegyük le a voksunkat.
Mintegy 700 nő hal meg terhességgel kapcsolatos okok miatt
2019. július 15.
Évente mintegy 700 amerikai nő hal meg terhessége alatt vagy a szülés után egy éven belül, nagy többségükben afroamerikaiak vagy indián őslakosok – állapította meg jelentésében az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi hivatal (CDC).
A jelentésben összegzett vizsgálat a 2013 és 2017 közötti időszakra vonatkozik: ez alatt összesen mintegy 3500 nő halt bele a gyermekáldás miatt fellépő komplikációkba az Egyesült Államokban. Az okok – a CDC szerint – az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés nehézségeiben és orvosi műhibákban, illetve félrediagnosztizálásokban keresendők.
A haláleseteknek legalább 60 százaléka megelőzhető – hangsúlyozták a szakemberek. Ugyanakkor rámutattak, hogy az anyai halálozásokban is egyenlőtlenségek vannak az Egyesült Államok különböző népcsoportjai között. Az afroamerikai és az indián és alaszkai őslakos nők háromszor olyan gyakran halnak meg a terhesség miatti rendellenességekben vagy betegségekben, mint a fehér amerikaiak.
Emily Petersen, a CDC kutatásában részt vevő egyik szakember a The Washington Post című lapnak leszögezte: eddig is ismert volt ez a fajta egyenlőtlenség a feketék és a fehérek között, ám szerinte “ez nem magyaráz meg mindent”.
Petersen elmondta: még mindig kutatják e különbség okait, és az egyik – egyre elfogadottabb – elmélet szerint “a strukturális vagy rendszerszerű rasszizmus egészségre gyakorolt hatása” szintén az okok között lehet. A kutató úgy vélte, hogy a fajgyűlölet krónikus stresszt idéz elő, ez pedig a szervezet idő előtti öregedéséhez és a terhesség alatt a problémák gyorsabb kialakulásához vezethet.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...110111112...295