Információk, érdekességek

Társas magány – A kapcsolat börtönében (2.rész)

2015. március 31.

A társfüggőség lényege az „én”, az önálló identitás gyengesége. Társfüggő az, aki csak a másikhoz képest létezik, a másikkal való viszonya alapján értelmezi saját magát. Van ebből kiút? 

Amikor az idilli kapcsolat meginog

A társas környezetben az ember jó képet akar fenntartani magáról, szeretné megélni, hogy minden rendben van. Ez részben a társadalmi nyomásnak is köszönhető, valamint annak is, hogy az egyén ezzel akarja saját pozitív önértékelését fenntartani. Felmerül a kérdés, hogy meddig fajulhat el az álszenteskedés? Mi a folyamat lényege, mi tartja fenn a kapcsolatot, kinek mit jelent az esetleges elszakadás, lezárás?

• Kapcsolati konfliktus a kommunikációs csatornák egymás közötti befagyasztása

Komoly válságot tud okozni, így a felek tudattalanul félelmük uralma alá kerülnek.Nem beszélni az érzésekről, nem beszélni a bennük kialakult sérelmekről az olyan, mintha nem is lenne, ennek hátterében a tagadás, mint elhárító mechanizmus áll. Rövid távon a nyereség nagy, hiszen szembesítés nélkül a konfliktus elkerülhető, azonban később többszörösen üt vissza, akár úgy, hogy az egyik fél azt mondja: „elég, betelt a pohár”. Jól látszik, hogy a tagadásnak és az elfojtásnak funkciója van, azonban hangsúlyozni kell, hogy az elfojtás nem tudja eltüntetni teljesen a negatív érzéseket, a konfliktus okozta érzelmi zűrzavart. Csupán kizárja a tudatból, majd a tudattalanba száműzi. Időnként ezek az elfojtott tartalmak, sok esetben provokáló külső ingerek hatására újra aktivizálódnak, akár az álmokbanis, de gyakran különböző neurotikus tünetekben megjelenhetnek. És már ki is alakul a párkapcsolati krízis, ami a folyamat utolsó állomása. Mindez azt tükrözi, hogy a két fél nem volt képes a múltbéli kapcsolati konfliktusait megoldani, kapcsolati mintájukat áthozzák a múltból, ezzel párhuzamosan jelen kapcsolatukban újabb és újabb megoldatlan helyzetet söpörnek a szőnyeg alá.

Társas magány – A kapcsolat börtönében (1.rész)

2015. március 31.

Ez nem tévedés? A társ és magány egy kifejezésben? Valóban, az ellentmondás érzékelhető. Azonban ezzel együtt számos kérdést is felvet a tartalma. Többek között azt, hogy mi tart valakit egy kapcsolatban, van-e ára annak, hogy benne maradjon valami olyasmiben, ami már nem olyan, mint régen. 

Az emberi kapcsolatok fontosságát érdemes szem előtt tartani és megérteni, miért is válik dominánssá az ember életében a pár, az intimitás, a máshoz való kapcsolódás. Az ember társas lény, azonban számos készséggel kell rendelkezni ahhoz, hogy egy kapcsolat hatékony legyen. 
A kapcsolatok általában nem véletlenszerűek, hanem valamilyen céllal köttetnek, és legtöbbször a személyek által irányítottak, de előfordul közöttük olyan is, amely véletlenszerűen alakul ki.

Sok ember küzd problémákkal a társas érintkezés során, mert nem tudja, helyesen teszi-e, ha kapcsolatba lép a másikkal. A kockázat valóban nagy, főleg, ha a másik még ismeretlen, mert akkor kevésbé kiszámítható. Az egyének között nagy különbségek, eltérések lehetnek arra vonatkozóan, hogy milyen szinten rendelkeznek társas jártassággal. Minden ember egyedi módon gondolkodik és viselkedik egy kapcsolatban, legyen az társas helyzet vagy párkapcsolat. A különbség az igények kommunikálásában és annak közvetítésében van. 

Ajtócsapkodás helyett mediáció

2015. március 27.

Vita, konfliktus, veszekedés, perpatvar...Mindannyiunk számára ismerős fogalmak, még akkor is, ha mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkerüljük őket. A konfliktusok sikeres rendezésének mediációs módszereivel Radványi Ágnes a Híd Mediációs Műhely vezetője ismertet meg minket. 

A vita, a konfliktus bárhol, bármikor megtörténhet, hiszen különbözőek vagyunk, más és más értékrenddel, világnézettel, beállítottsággal és vérmérséklettel rendelkezünk. Ki ne találkozott volna a saját életében vagy környezetében  olyan aktuális, vagy tartósan fennálló, elmérgesedő konfliktussal – legyen az a családban, párkapcsolatban, munkatárssal – amelyet a vitás felek nehezen tudnak kezelni, amelyben eszköztelennek érzik magukat, amit önerőből képtelek megoldani. Ezek a konfliktusok komoly károkat okozhatnak emberi kapcsolatokban, és az építő szempontok és a kommunikáció hiánya miatt a sértések és manipulációk kerülnek előtérbe. Ez sok esetben a kapcsolat teljes megszűnéséhez, szakításhoz, váláshoz, felmondáshoz vezet. Ennek nem kell így lennie!
A konfliktusok megoldásához a vitában álló felek sokszor eszköztelennek, kimerültnek, kiszolgáltatottnak érzik magukat, és ezáltal a konfliktust pedig hiábavalónak látják.

Hol romlanak el a dolgok?

2015. március 22.

Lázadó kamaszként az volt az egyik legnagyobb félelmem, hogy a felnőtteknek lesz igaza, mindenkinek „benő a feje lágya”, és beleszürkülünk a tömegbe. Azt azért már akkor is felfogtam, hogy az excentrikusság, tekintélyekkel szembeni lázadás, vagy a különlegesség tudata semmire nem garancia, hiszen ezek sok kamaszra jellemző stílusjegyek csupán. És elhittem azt is, hogy fiatalkorom felnőttjei ifjúságukban ugyancsak nagy álmokkal indultak az életnek, s lám mi lett belőlük. Lehet, hogy ez az élet rendje? Megkeseredett emberek, félresiklott életek.

Szerettem építőtáborba járni. Nem „országot akartam építeni”, hanem szerettem a helytállást és kitartást igénylő helyzeteket. Az építőtáborokban tett megfigyeléseimből sok mindent megérteni véltem, s ma sem látom másként. A fáradt, fájó izmok, a vízhólyagok a tenyéren, a lábat feltörő bakancs, a naptól égő bőr amolyan szelekciós tényezőként szétválogatta a gyűrődést jól tűrőket a lazsálni szeretőktől. Sokszor elméláztam azon, mi a különbség e két típus között. Sem izomerőben, sem önérzetben nem láttam különbséget. Lelkiekben volt egy apró eltérés: akik akkor is lapátoltak, amikor mások már az árnyékban hűsöltek, azokban dolgozott valami kötelességtudat vagy kihívásnak tekintették a lapátolást.

Hasonló megfigyeléseket tettem a gimnáziumban is. Mindig utáltam a puskázást, mert úgy éreztem, ez megfutamodás az erőfeszítések elől. Ifjúkori megfigyeléseimből született a mikrodöntések elmélete. Jelentéktelen döntésnek tűnt, engedni a lustaságnak és kidőlni a lapátolásból, mondván, „nem halálra dolgozni jöttünk ide”. Az is csak leleményességnek tűnt, ha ügyes puskázási technikával meg lehetett úszni több órás tanulást. Ezeket a mikrodöntéseket senki nem vette komolyan. Akik végiglazsálták az építőtábort, vagy ott puskáztak, ahol csak lehetett, nem gondolták, hogy ennek bármi következménye lenne a jövőben. Én meg azt kérdeztem magamtól: ha ilyen kis dolgokban nem tudtok helytállni, mi lesz a nagy dolgokkal? Miért gondoljátok, hogy majd felismeritek, mikor érdemes küzdeni? És honnan lesz erőtök helytállni, ha megszokjátok a dolgok könnyebb végét megfogni?  Van, aki lapátolás közben a fájó tenyerére gondol, van, aki önmagát akarja legyőzni.

Végzetes kellékek

2015. március 20.

Mi vezet el ahhoz, hogy két ember a párkapcsolat lépcsőit ne együtt, hanem egymás mellett tegye meg? Melyek azok a játszmák, amelyek gátat szabnak az együttlétnek?

Kezdjük a kapcsolat elejétől. Hogyan is alakítunk ki párkapcsolatokat?

A mai világban élő serdülők és fiatal felnőttek (felnőttnek látszók) döntő többségbenönbizalomhiánnyal küszködnek. De ez nem csak most van így, hanem mindez régóta tartó folyamat. Ezzel a felállással kezdenek bele egy kapcsolatba. Az önbizalomhiány általában megfelelő külsőségekkel van leplezve, amit a másik nem is lát meg, mivel nem tudja, mit is kellene figyelnie.

A megfelelő nő- vagy férfiszerep megélése a felnőttkorhoz kötődik. Ha valaki hangsúlyozza, hogy nem akar felnőni, akkor hogy akar ő, mondjuk, jó nő lenni? Hm? Nem lesz jó nő, hanem csak annak látszik. Közben meg a vágyak azért megvannak, mert szeretne erős, nyugodt, békében élő lenni, de az ezzel járó munkát és főként a fájdalmat nem vállalja.

A mai emberek, főként a fiatalok, bizonyos dolgokat könnyen, gyorsan akarnak elérni. Csak ez sajnos nem megy.