


Információk, érdekességek
Hogyan óvjuk belső erőnket? Sajnálat helyett együttérzés!
2015. március 19.
Biztos vagyok benne, hogy így vagy úgy, minden felnőtt ember megtapasztalta már, hogy az életünket dominánsan meghatározza, mennyi energiánk, erőnk van. És ez kicsiben, nagyban, közelről, távolról, ráadásul minden szinten igaz. Hogyan védje meg például az egészségügyi dolgozó – aki oly sok szomorúságot lát – a saját belső energiáját?
Jelenleg is fizikai szinten a kőolajért gyilkolják egymást az emberek, és egyre inkább központi kérdés a bolygó energiaellátása. Érzelmi szinten szintén az energiáért folyó küzdelem az emberi kapcsolatok egyik meghatározója. Azt látom, hogy a nagy többség még hatalmi drámákat, játszmákat gyárt, ahol különféle alá- és fölérendelt helyzetekben vadásszák, szipolyozzák egymás energiáját. (Meggyőződésem, hogy az évek óta oly népszerű vámpírkönyvek, -filmek egyik tudat alatti üzenete az energiavámpírkodás intenzív jelenléte.)
És igen, szellemi szinten is ez a fő kérdés a spirituális beállítottságú emberek számára: hogyan tudunk rácsatlakozni a Forrásra, magára a teremtő-tápláló-működtető erőre, ami tölthet minket. Hiszen ahhoz, hogy valami megvalósuljon az életünkben, 3 dolog elengedhetetlen:
- Tudjuk, hogy mi az, amit tenni szeretnénk.
- Legyen hozzá erőnk.
- Csináljuk meg.
És bizony sokszor épp azért nem valósulnak meg terveink, vágyaink, mert nincs hozzá elég erőnk. Emiatt egy idő után már hinni sem tudunk bennük.
Hogy érzem magam?- A nyelv egyszer édesít, máskor megdöf, keserít
2015. március 18.
Kommunikáljunk, kommunikáljunk! – ezt hangsúlyozzák a szakemberek az emberi kapcsolatoknál, problémáink megoldásánál. A „hogyan” azonban legtöbbször elmarad, pedig a jó kommunikációt meg kell tanulni és be kell gyakorolni. Ebben a cikksorozatban segítek önöknek az optimális és sikeres kommunikáció elsajátításában.
Miért „kapjuk fel olyan hamar a vizet”, miért torkollik egy-egy beszélgetésünk heves vitába, miért teszünk szemrehányást, miért magyarázkodunk, vagy épp miért védekezünk?
1. recept: amikor még meg sem szólaltunk
Amikor reggel felébredünk, és még senkihez sem szóltunk, figyeljünk a hangulatunkra! Napközben is bármikor, vagy értekezletek, fontos megbeszélések előtt is jó, ha egy pillanatra befelé fordulunk és megkérdezzük magunktól: hogy érzem most magam?
A terápiák, legyen az egyéni vagy csoportos, nem véletlenül kezdődnek ezzel: a terapeuta felméri a résztvevők hangulatát. Ki hogy érzi magát? Lehet ezt mérni egy-egy ma divatos szmájli kifejezésével, rajzolásával, vagy 1-től 5-ös skálán való rangsorolással, teszttel, akár egyszerűen szavakkal: jól, nagyon jól, nem valami jól stb.
Ezt azért is jó tudni, mert hangulatunkkal befolyásoljuk egy beszélgetés ütemét, hangnemét.
Gondoljuk csak el: ha nem érezzük jól magunkat, hogyan reagálunk?
- Ingerülten?
- Hangosan?
Hogyan lesz a vitából veszekedés?
2015. március 14.
A legtöbb párkapcsolatban nagyon sok a veszekedés, pedig - bár vannak, akik élvezik a harcot - a legtöbb ember utálja a veszekedést. Sőt: sokan azt hiszik, hogy "akkor jó egy kapcsolat, ha nincsenek konfliktusok", vagy: "a konfliktus kapcsolat romlásának a jele". Olyanok is akadnak, akik szerint "Ha a házastársak veszekszenek egymással, annak a házasságnak befellegzett!"
Mit jelent mindez? Azt hogy a nézeteltérés, az érdekütközés, a konfliktus – a közhiedelem szerint – rossz dolog, abban valaki okvetlenül „hibás”. A vitát, a veszekedést tehát feltétlenül, mindenáron kerülni kell. Ha mégis kirobban, akkor azt kell eldönteni, hogy kinek van „igaza”, illetve ki a „hibás”. Ezek az általánosan elterjedt téves elképzelések pedig meggátolják a kapcsolat fejlődését, megakadályozzák a kreatív konfliktusmegoldást.
A pecsételő vérzés hormonális okai
2015. január 16.
Pecsételő vérzéssel a legtöbb nő minimum egyszer biztosan találkozik élete során. Bár a zavar hátterében több ok is húzódhat (ciszta, gyulladás, nem tökéletes peteérés), meglehetősen gyakori, amikor hormonális zavart jelez. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa a lehetséges okokat és összefüggéseket ismerteti.
Progeszteronhiány a pecsételő vérzés hátterében
A pecsételő vérzés, a barnás folyás hátterében legtöbbször progeszteronhiány áll, így a gyermeket tervező nőknél kiemelt jelentőséggel bír, hogy kezelve legyen a probléma, hiszen hiányában a beágyazódás nehézségekbe ütközik, mert a méhnyálkahártya leválik. Nem hiába nevezik a terhesség hormonjának. A progeszteronhiány jellegzetes tünete a menstruáció előtti pár napos – akár egy hetes – pecsételő vérzés, mely ebben az esetben inkább barnás, mint vöröses színű.
Azt azonban nem árt tudni, hogy az állapot gyakran nem önmagában fordul elő, hanem más betegségekkel karöltve. Éppen ezért, amennyiben progeszteronhiányra gyanakszik, esetleg már be is bizonyosodott, érdemes tovább kutakodni, nincs-e esetleg más probléma is.
A férfiak biológiai órája is ketyeg
2015. január 13.
A férfiak biológiai órája éppen úgy ketyeg, mint a nőké; ha később vállalnak gyermeket, jelentősen csökken a megtermékenyítő képességük – derült ki egy átfogó kutatásból, amelyet Otagoi Egyetem kutatói végeztek.
Az Otagoi Egyetem legújabb kutatásában a férfiak életkora és a spermiumok minősége közötti összefüggéseket vizsgálta. A kutatás vezetője Dr. Sheri Johnoson és szerzőtársai 90 különböző tanulmányba bevont, közel 94 000 pácienst vizsgáltak meg mintegy 30 országból. Az eredményeket pedig a neves „Ageging Research Rewievers” nevű nemzetközi lapban publikálták.
Kettőn áll a vásár
Amíg a nők kora köztudottan negatív hatással van a termékenységre, hiszen a kor előrehaladtával a petesejt elöregszik, a nő nehezebben tudja kihordani, megszülni a magzatot addig a férfiak korral összefüggő megtermékenyítő képességét mindeddig figyelmen kívül hagyták, pedig a megtermékenyítés sikerességében kettőn áll a vásár.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...128129130...241